Fogalmam sincs mikor voltam utoljára felszabadult egy férfi társaságában. Voltam egyáltalán valaha?
Olyan távolinak tűnik ez az érzés, fel sem tudom idézni. Várj! Kezdődő gyomorideg a várakozástól, szívdobogás és amikor megérit, felemel. Pedig csak a kezetek ér össze.
Mióta elfelejtettem nőnek lenni, nem találom ezeket az érzéseket magamban. És előre félek, hogy ez látszik rajtam, ideges vagyok és bizalmatlan, feszes.
Tegnapi próbálkozásom is lelomboz ma. Nem csak az, hogy nem keres, inkább az, hogy vajon mit látott vagy nem látott bennem. Hogy vajon még mindig neurotikusnak tűnök vagy csak nem tetszettem. Annyira ő sem tetszett, de azért még egy esélyt lehet adtam volna. Bár, hogy megerintsen, azt nem vágytam.
Régóta nem akarom, hogy közelítsenek, talán mert túl sok frutráció és fájdalom meg félelem kerülne felszínre?
Pedig olyan régóta csak erre várok, hogy valaki megérintsen. Úgy ahogy nekem nagyon jó.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: